Magyar Péter tagadta, hogy kapcsolatban állnának a NAFO Hungary-vel, a szervezet matricája mégis rajta volt a Tisza Párt kisteherautóján, amit azonban a hétvégére már eltávolítottak – közölte a Hír Tv ...
Verekedés tört ki a szerb parlamentben, miután füstbombákat dobáltak a házelnöke felé, ez volt az egyik téma, amivel a Rapid délutáni adásában Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő- helyettese és Gá ...
A Magyar Antidopping Csoport vezetője kedden úgy nyilatkozott, hogy a négy évre eltiltott úszónak, Kenderesi Tamásnak hat ...
Az izraeli hadsereg kedden hajnalban célzott akciót hajtott végre Ciszjordánia északi részén, Dzsenín városában, ahol a ...
Előadásában Roberta Metsola EP-elnök azt mondta: az elmúlt napokban sokat írtak és mondtak Ukrajnáról, Európáról és az ...
Vagy a kábítószer-kereskedők vagyonát el lehessen kobozni, a teljes vagyonát. Nemcsak azt, amit egyébként kábítószer-kereskedelemből szerzett, hanem a teljes vagyont, merthogy ebből a vagyonból kell ...
Szijjártó Péter Washingtonban Marco Rubioval, az Egyesült Államok külügyminiszterével találkozott. Szijjártó Péter amerikai ...
Az úgynevezett halálközeli élmények (NDE) régóta ismertek.
Volodimir Zelenszkij imádja a khaki színű katonai emlékeztető viseletét, imád hadvezér szerepében tetszelegni. A színészből ...
Az év első teljes holdfogyatkozására március 14-én kerül sor a sötét égbolton, így tehát szabad szemmel is könnyű lesz ...
Zelenszkij hangnemváltása közvetlenül azután történt, hogy Donald Trump bejelentette: az Egyesült Államok minden Ukrajnának ...
A mai nappal egy újabb lehetőséget kap az Európai Bizottság, hogy valami jót tegyen az Európában elő nemzeti közösségeknek – ...